Anonim Altruisták by Manuel Lyrics

A fényképem a fényképedet csókolja
Lehetetlen szerelmünk egy odatévedt pók szövi
Életem kocka, de gúla vagyok benne
Megfordulásomat a térfogat ellehetetlenítette
Tudom, hogy te is hajszárítóddal fürdesz
Az áram felejtést provokál emlékeink sírján
Szobor vagyok ágyam négylábú talapzatán
Mi szilárdan álló kontinens a világóceánban
Hol kegytárgyakkal, kibiztosított fegyverekkel
Hajótöröttek hajszálnyi deszkájukon úsznak
De én, magzatvízből tutajommal jöttem
Fényjelzéseket adtam le sok csukott szemhéj felé
De átaludtak, úgy mindent, mint a medve
Tudom nemcsak negyven százalék az életből az álom
De miért van, hogy halott kacsák gágogását hallom?
Kik a párnám tollaiért nekem életüket adták
Altruisták! Ők tudták miért születtek!
Nem hiszem, hogy céljuk közt az élet ott lett volna...

Ha lehunyom szemem, meglátom a tested
És nem érhetek hozzád, mert átvállaltam leprád
Pantomimmal súgni akartam még valamit
De szavam közben amputáltak rosszakaró erők
Ahogy asztalát a láb vevőantennáját rádió
Zebráját a csík: lényegemet vesztettem
De érted kiállhatok az argentínok ellen
És beküszködöm féllábal a vb döntő gólját
Hogy nyerjenek, és hogy érjek hozzá labdához
A kedvencedért izgulván a cipőjévé válok
De mint tolakodást, ha úgylátod e dolgot
Akkor a legszebb pillanatban is majd elleszek egy polcon
De ha nap süt rád és blúzod mellett vállad ég
Én ott lennék egy észrevétlen, rádsimuló váladék
De te kinyomsz, mint egy túlérett nagypattanást
A tükörre placcsanok, látod akkor is csak engem látsz
Hát bocs! Tehát mégsem illünk össze
Kérdezd meg az Istent, életünk miért így kötözte...